Idén nyáron Olaszországban, Bibionéban nyaralt a család. Jól is elsülhetett volna az ott töltött egy hetünk, de sajnos az égiek nem úgy hozták.
A gyerekekkel most először mentünk külföldre nyaralni, amit előtte már hónapokkal izgatottan vártak. Azért Bibionét választottuk úti célunkul, mert oda kocsival is tudtunk menni. Én személy szerint kicsit ódzkodom a repüléstől, ráadásul úgy a költségek is sokkal magasabbak lettek volna, szóval ez tűnt a legjobb megoldásnak. Maga Olaszország pedig mesés, imádom az ottani embereket, az ételeket és a gyönyörű helyszíneket, szóval más ország szinte szóba sem jött a tervezés folyamán.
Egy háromcsillagos szállodában laktunk, egy apartmanos szobában, ahol volt egy hálószobánk, egy nappalink, fürdőnk és egy pici konyhánk. Fecóval, a férjemmel mi aludtunk a hálóban, a lányaink pedig a nappaliban, a kihúzható kanapén. Annak ellenére, hogy a szobánkban volt konyha, sosem használtuk evés céljára, csupán reggelente a gyerekeknek készítettem benne kakaót. Enni általában a szállodában ettünk, de olyan is megesett, hogy az utcán sétálva beültünk egy-egy szimpatikus helyre.
Az egyik napot nem a tengerparton töltöttük, hanem átautóztunk Lignanóba, ahol van egy remek aquapark. Főleg a lányok miatt mentünk el ide, mert Fecó és én remekül ellenénk csak a tengerparton is, a lányok viszont pár nap után megunták a „nagy vizet” és szerettek volna valami izgalmasabb időtöltést. Úgy gondoltuk, hogy ez a csúszdákkal felszerelt vízi park elnyeri majd a tetszésüket. Utólag visszagondolva jobban jártunk volna, ha inkább nem hagyjuk le Bibionét.
A nagyobbik lányunk, Mesi, bátran felment akármilyen csúszdára, nagyon élvezte a dolgot. Ő már tizenkét éves, jól tud úszni és mindig is vagány volt, így nagyon elemében érezte magát a helyszínen. Ezzel szemben a kisebbik, Luca, még csak kilenc éves, tud úszni, de nem eléggé víz biztos. Kicsit félt a csúszdáktól, szeretett volna lecsúszni rajtuk, de a vízbe érés, és az esetleges elsüllyedés gondolata megijesztette. Ekkor jött a képbe Fecó, mint megmentő. Minden csúszdán lecsúszott Luca előtt, utána pedig a medencében várta őt, hogy elkaphassa a csúszás után. Ez már Lucát is megnyugtatta, hogy apa ott van és elkapja, nem engedi, hogy lesüllyedjen a víz alá.
Ez a módszer nagyjából egy órán és húszon akárhány csúszáson át jól is működött, utána azonban beköszöntött a baj. Az egyik csúszdáról Luca nagyobb sebességgel érkezett le, mint ahogy Fecó várta volna, és mielőtt elkaphatta volna, Luca a kinyújtott lábaival Fecó arcába érkezett. Kívülről nézve viccesnek tűnt a szituáció, de mikor kijöttek, akkor rá kellett jönnöm, hogy ennek a fele sem tréfa. Ahogy Luca nekicsapódott a férjem arcának, olyan erővel megütötte a száját, hogy Fecó első két foga majdnem tőből letört!
A szerencsétlen eset után egyből összepakoltunk és visszamentünk Bibionéba, ahol a szállodánk recepciós segítségével kerestünk egy SOS fogászatot a környéken. Akadtak nyelvi nehézségek, mert az orvos angolja nem volt a legerősebb, de mikor meglátta Fecó száját, egyből tudta, hogy miért kerestük fel őt. Sajnos nem lehetett mást tenni, ki kellett húzni a férjem első két fogát. Mondanom sem kell, egyikőnk sem repesett az örömtől utána. Fecó szenvedett a fájdalomtól és bosszankodott, hogy miért volt ennyire szerencsétlen, én pedig minden egyes alkalommal majdnem szívrohamot kaptam, mikor rá néztem. Szeretem őt, de azért jobban tetszett, mikor még megvolt minden foga.
Ezek után a nyaralás maradék két napja már nem volt az igazi. Szegény Lucának hatalmas lelkiismeret furdalása volt, amiért kiverte apa fogát, de próbáltuk megnyugtatni őt, hogy nem az ő hibája. Fecó ilyen állapotban enni már nem nagyon tudott, illetve folyton azon agyalt, hogy ezek után így kell-e kinézne élete végéig. Megnyugtattam, hogy manapság a fogorvosok már csodákra képesek, ráadásul én sem szeretném fogatlanul nézegetni őt életünk végéig, szóval mondtam neki, hogy amint hazaérünk, keresünk erre megoldást.
Itthon az volt az első dolgom, még a kicsomagolás előtt, hogy utánanézzek a fogpótlások árainak és lehetőségeinek. Szerencsére hamar találtam egy szimpatikus fogászati rendelőt, ahol jutányos áron és nagy szakértelemmel dolgoznak. Interneten keresztül kértem időpontot a férjemnek, azóta már háromszor is járt a doktornőnél. Mivel a fogorvos az implantátumot javasolta, így még eltart jó pár hétig, mire elkészül a végleges fogpótlása, de hát, mint mondani szokták, a jó munkához idő kell.
Sajnálom, hogy így alakult az első külföldi nyaralásunk, de hát sosem lehet tudni. Ha az ember előre tudná, hogy el fog esni, akkor nem esne el. Azt megtanultuk az esetből, hogy legközelebb körültekintőbbnek kell majd lennünk.