Rasszizmus a hazai klubéletben?

A magyarországi roma producerek, DJ-k helyzete egyike azon témáknak, amikről senki sem beszél. Szerintünk viszont nagyon fontos, hogy ez a téma felszínre kerüljön, és kicsit közelebbről is megvizsgáljuk a kérdést, vajon éri-e diszkrimináció a hazai etnikumot az éjszakai életben. Próbáltam utánanézni annak, hogy milyen adatok, esetleg beszámolók találhatóak az interneten erről, de sajnálattal láttam, hogy tényleg egyáltalán senki nem említ ilyesmit. Sem pozitív, sem negatív irányban, ez gyakorlatilag egy tabu dolog, vagy még annyi sem, egy elfojtott gondolat a magyar bulikultúrában.

Ahhoz, hogy teljesen reális körképet kapjunk, a problémát minden oldalról meg kell közelítenünk. Először egy vidéki roma származású DJ-vel beszélgettünk el a kérdésről. Balogh Tamás már több, mint három éve foglalkozik elektronikus zenével, két éve pedig producerként is tagja a hazai zenész közösségnek. Thomas Bubbling néven adja ki mixeit és nem egy műve eljutott a nagy közönséghez, Szecsei Attila a budapesti Liget Clubban rakta be, DJ FREE pedig a Balaton Sound-on játszotta el Anhalttal közös szerzeményét. Karrierje pont kezd beindulni, de saját elmondása szerint ezért sokkal többet kell dolgoznia, mint egy magyar származású lemezlovasnak, az általa készített mixek minőségétől függetlenül.

Főleg a nagyvárosi szórakozóhelyek szervezői viselkednek vele kirekesztően, ha fellép valahol, akkor a biztonságiak követik, olyan is volt, hogy le akarták küldeni a színpadról, mert semmi keresnivalója ott, pedig bookolt fellépése volt. Vidéken, főleg a kisebb városok diszkóiban jóval elfogadóbb a közeg, de természetesen ez is változó, mai napig vannak olyan helyek, ahova nem engednek be romákat egyáltalán, mindezt pedig burkoltan a FACE kontroll kifejezéssel oldják meg anélkül, hogy rasszista felhangja lenne a dolognak.

Múltkor vendégként próbáltam bejutni egy pécsi szórakozóhelyre, de már a portánál megállítottak, majd csak annyit mondtak, sajnos nem tudnak beengedni! Természetesen csinosan jelentem meg, normális öltözékben és a szívbetegségem miatt nem ihatok, így egy cseppnyi alkohol sem volt a szervezetemben.” – meséli Bubbling a negatív élményt.

Ez szerinte egyáltalán nem ritkaság, de azért zenészként valamennyivel könnyebb a helyzete, a kollegák nagy része egyáltalán nem nézi a származását és segítik, befogadják, de sajnos olyanok is akadnak, akik még köszönni sem hajlandóak, mikor átadják neki a pultot. Egyszer egy barátja szerette volna őt lefoglalni abba a diszkóba, ahol rezidens, de mikor megtudták, hogy roma származású, akkor erre hivatkozva lemondták a fellépését.

Az atrocitások szerencsére sosem fajultak el addig, hogy fizikai erőszak legyen belőle, inkább egy burkolt ellehetetlenítés és kirekesztés zajlik a szakmában. Ennek a problémának vannak roma gyökerei is, ezt beismeri, sok társa ugyanis a bűnözés és erőszak képviselői, ezzel pedig a becsületes romák megítélését lehetetlenítik el, ezen kéne első körben változtatni. Addig pedig jó lenne, ha nem a bőrszín, hanem a megjelenés és viselkedés alapján döntenének a biztonságiak arról, hogy kiket engednek be a buliba.

Jelenleg emiatt a kirekesztettség miatt összesen három-négy ismertebb roma DJ van Magyarországon, Bubbling szerint pedig legalább harminc is lehetne, akik nem kapnak lehetőséget, ezért a zenéjüket sosem ismeri meg a nagyközönség. Erre megoldásképpen elsősorban egy olyan összefogást kéne kezdeményezni, ami összetömöríti azokat a kirekesztett előadókat, akiket leginkább érint a téma és közösen próbálnák megmutatni az embereknek a tehetségüket.

„Egy réteg (csoport) tudna a helyzeten segíteni! De mindez természetesen csak a normák keretei között mehetne végbe! Maximum az igazáért állhatna ki. Azoknak kell szerepet vállalni, akik ki vannak rekesztve. Vagy olyan oldalaknak, akik védik a tehetséges zenészeket.

Szerencsére nem csak negatív élményei vannak a magyar szervezőkről, akadnak olyanok is, akik mindenféle előítélet nélkül szívesen látják a rendezvényeiken, elsőre megtetszett nekik és folyamatosan lefoglalják, vannak kollégák, akik berakják a zenéjét. Azonban ehhez legalább kétszer annyi energia és eredmény szükséges számára, mint a magyar DJ-knek. Azt is kiemelte, hogy mindezek ellenére van ismert roma DJ is, Buhumil például, de mögötte is egy kiadó áll, aki segíti egyengetni az útját.

A magyar oldalról DJ Kühlt kérdeztük meg, hogy ő tapasztal-e bármiféle kirekesztést a roma művészekkel szemben, aki elmondta, hogy bár van az ismeretségében roma származású producer, de soha nem hallott tőlük olyat, hogy kirekesztve éreznék magukat.

Van az ismeretségemben roma származású DJ, de ez sosem volt téma közöttünk. Nem igazán ismerem a problémát, mert a szcénában még nem futottam bele ilyen kérdésbe még érintőlegesen sem. Szerintem nem bőrszín vagy származás kérdése, hogy kinek mennyi munkája van. Azok a roma származású lemezlovasok akiket én ismerek nem hinném, hogy kirekesztve érzik magukat, még ha kevés volt a munka, akkor sem mondta egyikük sem ezt az indokot.” – válaszolta kérdésünkre.

Ebből is érződik, hogy ha valóban létezik ez a probléma a hazai szcénában, akkor mennyire nincs kimondva, titokként lappang, de még sok esetben a lehetősége sem merül fel annak, hogy nyílt vita alakuljon ki róla társadalmi szinten. Ha jobban megnézzük azonban, akkor az a kép rajzolódik ki, hogy elsősorban nem zenészként, hanem magánemberként kerülnek hátrányos helyzetbe a romák a magyar klubéletben, ennek viszont legalább ugyanakkora a hatása a későbbi pályaválasztásra, mint ha maguk a zenészek lennének ilyen helyzetben.

A romáknak sok esetben előélettől és viselkedéstől függetlenül nincs esélyük bejutni olyan helyekre, ahova egy magyart gondolkodás nélkül beengednek, így azokkal a zenékkel sem ismerkedhetnek meg, amelyek az aktuális trendeket alakítják, esélyük sincs igazán beleszeretni ebbe a kultúrába olyan mértékben, mint honfitársaiknak. A korábban felvázolt alternatívák talán enyhíthetnének ezen, de ahhoz sok mindennek kell még változnia, addig pedig a legjobb, amit tehetünk, ha beszélünk róla, a figyelem középpontjába tesszük a kérdést, hiszen nincs változás anélkül, hogy egyáltalán tisztában lennénk magával a problémával, vagy lenne róla egy egészséges társadalmi diskurzus.