A Los Angelesben történt két újabb kábítószerhez köthető fesztiválos haláleset úgy látszik, valóban az utolsó csepp volt a pohárban. Már nem csak a helyi rendőrség, de a politikusok, sőt még az orvosok is egyöntetűen amellett vannak, hogy a rave bulik veszélyesek a fiatalságra nézve. Az orvosok azt mondják, hogy halálos csapdát jelentenek az elektronikus fesztiválok, míg a rendőrség kijelentette, hogy többet már nem lehet tenni a látogatók biztonságáért, ezért a politikusok betiltanák az ilyen rendezvényeket.
A statisztikák sem mutatnak jobb képet, ha eltekintünk a tragikus túladagolásoktól, akkor is összesen 49 embert kellett kórházba szállítani egy két napos rendezvény során, vagyis egyáltalán nem csoda, hogy a helyiek valami megoldást próbálnak találni. Ráadásul gyakorlatilag nincs olyan amerikai fesztivál, ahol ne halna bele legalább egy fiatal a túl erős vagy hamisított kábítószerekbe. Az igazán érdekes dolog azonban a helyi orvosok és rendőrök véleménye, ami igazából nem csak az angyalok városára, de az egész világra igaz lehet.
Dr. Philip Fagan:
“Rengeteg a kómás és életveszélyes állapotban fekvő beteg nálunk. Manapság már egy focimeccsen is meg lehet halni túladagolásban.“
Dr. Marc Futernick:
“Ilyen testhőmérséklet mellett nem lehet máshogy leírni a helyzetet, minthogy leolvasztja a belső szerveket olyan mértékben, hogy a fiatalok belehalnak.”
“Talán a felügyelet hiánya, vagy a biztonságiak hanyagsága, de lehet, hogy maga a rave kultúra az oka, hiszen csak akkor mennek el egy ilyen buliba, ha jól beekizhetnek mellé. Egyszerűen nem lehet nem észrevenni, hogy minden ilyen buliban ez folyik, míg máshol nem.”
Dan Whitten, megyei seriff:
“Megteszünk mindent az emberek biztonságáért. Az a tapasztalatom, hogy a Live Nation munkatársai nagyon felelősségteljesek. Nagy veszteségeket jelentett nekik, de minden kérésünket teljesítették. Nagyobb orvosi stábjuk volt, mint amekkorát valaha láttam és minden rendőrre, akit ki akartam küldeni rábólintottak.
“Lehetetlen véget vetni azoknak a szokásoknak, amik egybe forrtak ezzel a zenei stílussal. Nagyon nehéz vele foglalkozni, mert először is meg kell érteni a kultúrát és hogy miért csinálják ezt az emberek. Nem gengszterek, még csak nem is drogosok, csak emberek, akik jól akarják érezni magukat. Ami szomorú, hogy az ecstasy ekkora teret nyert a szcénán belül, gyakorlatilag otthonára lelt.”
“Ha betiltjuk ezeket a rendezvényeket, azt jelentené, hogy ismét visszatérnének az underground keretek közé, ahol az emberek még nagyobb veszélyben vannak.”
Norma Torres képviselő:
“Ha igazán érdekel a látogatók biztonsága, akkor nem megnöveled a helyszínt a kétszeresére, hiszen így lehetetlen ellenőrizni az egészet.”
Lynne Lyamn, a drogpolitikával foglalkozó szervezet elnöke:
“A rave bulik betiltása nem old meg semmit, ugyanúgy meg fognak halni a fiatalok, csak az egész áthelyeződik egy másik környezetbe. Biztos, hogy nem lesz ingyen ivóvíz, orvosi segítség.”
Elég fura kép alakul ki ezek alapján, hiszen váratlan módon pont az orvosok azok, akik nem látják biztonságos módját az ecstasy használatának, míg a rendőrség kivételesen sokkal reálisabban és józanabbul látja a helyzetet. Hálistennek nálunk ez a téma egyelőre nem igazán aktuális, de az európai fesztiválpaletta a legjobb bizonyíték, hogy a halálesetek elkerülésével is lehet jó bulit tartani.